Félpályás útlezárás a 22-es számú főúton

2015. 10. 17., szo - 12:39
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szécsény külterületén személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. október 17-én 11 óra 30 perc körüli időben a 22-es számú főút 42-es kilométerszelvényénél, Szécsény külterületén egy férfi közlekedett személygépkocsijával, amikor egy kanyarban elveszítette uralmát a járműve felett és azzal a vízevezető árokba lehaladt, majd az útestre visszatérve felborult. A baleset következtébe a személygépkocsi vezetője megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

A helyszíni szemle félpályás útlezárás és rendőri forgalomirányítás mellett folyamatban van.

Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.