Baleset Gyömrőn, teljes útlezárás

2016. 01. 05., k - 17:12
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jelenlegi adatok szerint három személyautó ütközött össze Gyömrőnél.

Baleset miatt teljes útlezárásra számítsanak a közlekedők a 4603-as számú út 3. kilométerszelvényében, a körforgalom előtt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 5-én 16 óra 50 perc körüli időben eddig ismeretlen okból három személyautó ütközött össze. Az elsődleges információk szerint két személy megsérült. 

A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszíni szemlét, Gyömrőt a 4-es főút felől Péterin keresztül lehet megközelíteni. A járőrök rendőri irányítással segítik a forgalmat.  

Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, a balesettel érintett útszakaszt lehetőség szerint kerüljék el! 

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.