Baleset az M3-as autópályán

2015. 08. 10., h - 16:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bag térségében bekövetkezett baleset miatt csak a leállósávon halad a forgalom.

Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy tehergépkocsi a szalagkorlátnak ütközött, majd felborult 2015. augusztus 10-én 16 óra körüli időben az M3-as autópálya 43-as kilométerszelvényében, a Nyíregyháza irányába vezető oldalon. Személyi sérülés nem történt.

A balesetet szenvedett jármű és a kiömlött rakománya két forgalmi sávot elfoglal, így a műszaki mentés ideje alatt csak a leállósávon halad a forgalom.

A rendőrök a személygépjármű forgalmat 17 óra 20 perctől a Bagi csomópontnál leterelik a 3-as számú főútra, ahonnan a Kerekharaszti pihenőhelynél tudnak visszatérni az autópályára. A terelés a tehergépjármű forgalmat nem érinti.

 

Kérjük vezessenek figyelmesen!

Forrás: Útadat.hu


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.