Alkohol nélkül, hogy az ünnep maradjon ünnep!

2016. 03. 24., cs - 12:04
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Húsvéti közlekedésbiztonsági sajtótájékoztató a rendőrség intézkedési kultúraváltása jegyében.

A tapasztalatok alapján a Húsvét időszaka alatt közútjainkon a forgalom növekedésével kell számolni, továbbá jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás hatása alatti járművezetés veszélyeit. A húsvéti hosszú hétvégék során jellemzően mintegy kétszer annyi az ittasan közlekedők száma, mint az év egyéb időszakaiban. Habár az elmúlt években az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának alakulása kedvező irányba mozdult, nem lehetünk elégedettek, mivel a balesetek közel 10 százaléka vezethető vissza az ittasságra. A közlekedésbiztonság növelését a rendőrségen kívül más szervezetek is fontosnak tartják. A polgárőrség számos területen kiemelt együttműködője a rendőrségnek, emellett mindkét szervezet a baleset-megelőzés terén a társadalmi összefogást hangsúlyozza. Ennek fontosságára és a húsvéti ünnepi időszakra jellemző közlekedésbiztonsági kockázatokra a két szervezet közös sajtóeseményen hívta fel a figyelmet, bemutatva az általuk kezdeményezett intézkedéseket, és azok fontosságát.

 

Az idei ünnepi időszak rendőri feladatainak végrehajtása a „rendőrség intézkedési kultúraváltása” jegyében történik majd. Ennek megfelelően elsődleges a forgalom segítése és a megelőzést előtérbe helyező aktív kommunikáció, a rendőri tevékenység szolgáltató jellegét előtérbe helyező feladatellátás. Fontos, folyamatos és elsőrendű feladat a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonsága, az őket érintő veszélyforrásokra történő figyelemfelhívás, illetve azok elkerülésének lehetőségeiről való tájékoztatás.

 

A rendőrség állománya a differenciáltan végrehajtott intézkedések során az ittasan közlekedőkkel, valamint az egyéb, súlyos jogsértést elkövető járművezetőkkel szemben szigorúan fog fellépni.

 

Az Országos Polgárőr Szövetség a rendőrséggel való szoros együttműködése és szerepvállalása jegyében az OPSZ 2016-os baleset-megelőzési programjában szereplő, a húsvéti ünnepekhez kapcsolódó kampánya során szóróanyagot készített. A szórólap terjesztése során annak kiegészítéseként egyszer használatos alkohol tesztert is adnak a polgárőrök, melynek segítségével bárki megbizonyosodhat arról, hogy mennyi alkohol van a szervezetében, illetve általános tájékoztatást is kap az alkohol várható lebomlási, kiürülési időtartamáról.

 

Összességében elmondható, hogy az elmúlt évek húsvéti időszakaihoz kapcsolódó célirányos intézkedések kedvező hatással voltak a baleseti adatok alakulására. Bízunk benne, hogy ez az előttünk álló időszakban sem lesz másként, és mindenki, aki útnak indult, épségben hazaér.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.