Eltiltás hatálya alatt vezetett, elfogták
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves férfit.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves férfit.
A tizenéves korosztály pályára orientálására került sor Komáromban.
Nógrád megyében az elmúlt öt napon 10 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Tolna megyében 2022. október 24-én hétfőn két súlyos sérüléses, egy könnyű sérüléses és három anyagi káros baleset történt.
Kék események számokban.
Az elmúlt 24 órában történt.
Gyulán ittas járművezetés gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.
Az őszi időszakban jellemző a Vas megyei utakon is, hogy a pályaelhagyás és a követési távolság be nem tartása miatt következnek be közúti közlekedési balesetek.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Az elmúlt 24 órában történt.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.