Hát nem jött be
Rendőri ellenőrzéskor derült ki, hogy egy másik jármű rendszámát szerelte fel autójára egy férfi, akit Vésztőn állítottak meg a rendőrök. Az ügy vizsgálata befejeződött.
Rendőri ellenőrzéskor derült ki, hogy egy másik jármű rendszámát szerelte fel autójára egy férfi, akit Vésztőn állítottak meg a rendőrök. Az ügy vizsgálata befejeződött.
Az eset kapcsán a fonyódi rendőrök súlyos testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.
Nógrád megyében az elmúlt négy napon nyolc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A rendőrök eljárást indítottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi ellen.
Többen megsérültek a Vas megyei utakon és egy halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt Vasváron.
Ittas balesetokozóval és lopás elkövetőjével szemben intézkedtek a rendőrök.
A zalaegerszegi rendőrök őrizetbe vették a férfit.
Az elmúlt három nap eseményei számokban.
Körözött férfiakat fogtak el és kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a határrendészek Battonyán és Lőkösházán.
Közlekedési balesetek, ittas járművezetés, valamint lopás miatt történt rendőri intézkedések.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.