Elzárás miatt körözték
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.
Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.
Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.
Az előző nap eseményei számokban.
Beszélni akart volt barátnőjével egy nagyszénási fiú, ezért egyik nap mikor a lány biciklivel iskolába indult, utánament és többször megszólította. Mikor látta, hogy a lány nem akar szóba állni vele, hátulról megfogta a kapucniját és lerántotta a bicikliről. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Jeges úton csúszott meg és okozott balesetet autójával egy újkígyósi nő Csanádapáca közelében. A balesetben az egyik utas súlyosan megsérült. A rendőrség közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott egy 23 éves kislángi lakossal szemben.
A fonyódi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki megrongálta egy fonyódi intézmény ablakát.
A kecskeméti járőrök 5 perc alatt elfogták a kerékpártolvajt.
Elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki február elején lopott egy szentdénesi ház melléképületéből.
Garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy 41 éves budapesti férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.