Baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.
Az elmúlt 24 órában történt Vas megyében.
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.
Az előző nap eseményei számokban.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület képviselői egyeztették 2019 évi együttműködési terveiket.
A kiskőrösi járőrök egy idős helybéli asszonynak segítettek tűzifát aprítani.
Egy 48 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói nyomozók.
Ismerőse házának melléképületeiből lopott egy férfi Újkígyóson. Egy sarokcsiszolót is elvitt, amit ezer forintért eladott. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A gyanúsított betört egy földesi húsboltba, majd úgy gondolta, hogy a kabai sportcsarnokban alszik. Lopás és rongálás miatt kell felelnie.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.