Rendőrkézen a biciklitolvaj
A veszprémi rendőrök befejezték a lopás miatt indult nyomozást.
A veszprémi rendőrök befejezték a lopás miatt indult nyomozást.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hét ittas, illetve egy bódult járművezetővel szemben folytatott.
Az elmúlt 24 órában történt.
Az előző nap eseményei számokban.
Egy autó, két tanú, két gyanúsított, sok lopott holmi, és egy bűnügyi őrizet. A jászberényi rendőrök éjszakai intézkedésének mérlege.
A nagykanizsai rendőrök befejezték az eljárást azzal a férfival szemben, aki több alkalommal lopott egy áruházból.
Az egri nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A 6 éves kislány születésnapi kívánságát teljesítette a Győri Rendőrkapitányság őrnagya.
Az előző nap eseményei számokban.
Nyolcvanezer forintos biciklit lopott egy férfi és társa, majd pár ezer forintért cserébe hátrahagyta zsákmányát.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.