Bűnügyek

Viccből tett bejelentést

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja viccből kért segítséget a segélyhívó számon.

Gépkocsikat rongált

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hatvani Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Kábítószergyanús anyagra bukkantak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök kábítószer birtoklása gyanúja miatt fogtak el egy szanyi és egy rábaszentandrási férfit.

Megtalálta, zsebre vágta

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a dombóvári férfi ellen.

Rablás Ecséden

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három helyi lakost vettek őrizetbe.

Két automata, több mint 50 millió

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint két bankjegykiadó automatát akart feltörni.

Több lakásba is betört, a rendőrök elfogták

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy pápai lakótelep bontás előtt álló lakásaiba tört be egy helyi férfi. A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Nem mindennapi rablás kísérlet

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

30 perc alatt elfogták a bajai rendőrök a férfit.

Iskolába tört be

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pétervásárai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.