Bűnügyek

Őrizetben a terjesztő

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai nyomozók egy kábítószer-kereskedőt és öt fogyasztót fogtak el.

Szerbiából hozták be a drogot

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói befejezték annak a bosnyák, szerb és magyar férfinak az ügyét, akik közel 16 000 adag marihuánát akartak eladni Magyarországon.

Ittasan vezetett, majd hamisan nyilatkozott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai két bűncselekménnyel gyanúsítják azt a férfit, aki félrevezette az okmányirodai ügyintézőt, miután a rendőrök bevonták a vezetői engedélyét. Az ellene indult ügyekben a vizsgálatot befejezték.

Üzemanyagot és vegyszereket loptak Királyhegyesen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát négy férfival szemben, akik több munkagépből gázolajat, egy telephelyről pedig gyomirtó szereket loptak Királyhegyes külterületén.

Forró nyomon

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betört egy férfi egy házba Békéscsabán. Ékszereket lopott, de közben hazaérkezett a tulajdonos és tetten érte. El tudott menekülni, a rendőrök azonban a közelben elfogták.

Letartóztatták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás és kábítószer birtoklás miatt felel a tatabányai férfi.

Több ingatlanba is betört

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Kábítószer a csomagtartóban

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Váci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 36 éves férfi ellen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.