Egy órán belül elfogták a tolvajt
Körzeti megbízottak fogták el azt a férfit, aki besurrant egy polgárdi családi házba és onnan mobiltelefonokat, ételt, italt, valamint dohányárut tulajdonított el.
Körzeti megbízottak fogták el azt a férfit, aki besurrant egy polgárdi családi házba és onnan mobiltelefonokat, ételt, italt, valamint dohányárut tulajdonított el.
Egy 52 éves nőt élettársa olyan súlyosan bántalmazott, hogy életét vesztette. A feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták.
A barcsi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy gégényi férfit.
Eltiltotta a Miskolci Rendőrkapitányság a vezetéstől azt a sofőrt, aki úgy közlekedett autójával, hogy egymás után több súlyos szabálysértést is elkövetett.
Vádemelést javasol a rendőrség a bonyhádi férfi ellen.
Fémhulladékként akarták eladni a lopott autót azok a kazincbarcikai tolvajok, akiket még „menet közben” elfogtak a rendőrök.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétvégi házakba tört be Debrecenben.
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy segédmotor-kerékpárt lopott el egy bükkösdi garázsból.
A keszthelyi nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek egy 43 éves keszthelyi nőt.
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát egy helybeli férfival szemben, aki műszaki cikkeket vitt el egy ingatlanból.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.