Lebukott betörők
A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik két cinkotai lakásba is betörtek.
A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik két cinkotai lakásba is betörtek.
Nyolc gyanúsított közül ötöt őrizetbe vettek a gödöllői rendőrök, velük szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés a gyanú.
Egy segítő, szállást adó 85 éves asszonytól vett el pénzt az a 36 éves nő Gyulán, aki férfi néven mutatkozott be neki.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A hajdúhadházi rendőrök a szökésben lévő L. Attilát elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a tatabányai férfinak, aki bántalmazta az ismerősét és megpróbálta elvenni a pénzét.
A rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették a helyi férfit.
A Váci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Lopás miatt indult büntetőeljárás egy 48 éves nő ellen, a Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Centimétereken múlott, hogy két autó nem fért el egymás mellett egy miskolci benzinkúton. A vita hevében a verekedők egyike széklábbal is ütötte az ellenérdekelt feleket.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.