Rosszul alakult
Kórházba került az a fiú, akit ismerőse sebesített meg egy veszekedés során Jászladányon. A rendőrök elfogták a férfit.
Kórházba került az a fiú, akit ismerőse sebesített meg egy veszekedés során Jászladányon. A rendőrök elfogták a férfit.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki betörte egy pécsi üzlet kirakatát, majd onnan porcelánokat tulajdonított el.
A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták a bűncselekmény két elkövetőjét, míg harmadik társukat elfogatóparancs alapján keresik.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai két kábítószer-kereskedőt fogtak el.
Garázdaság és rongálás miatt indult büntetőeljárás egy adorjánházi és egy külsővati férfi ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a párt, akik egy nőtől vették el táskáját Pécsett.
A Váci Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet, garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy csörögi férfi ellen.
A fiatal gyanúsítottak 16 éves társukat többször megütötték, megrúgták, miközben megalázó utasításokat adtak neki egy nádudvari játszótéren.
Dulakodott a biztonsági őrrel, majd a lopott kozmetikumokkal elmenekült a törökszentmiklósi rabló. A rendőrök egy napon belül elfogták.
A budapesti nyomozók befejezték annak a hat férfinak az ügyét, akik közel 442 millió forintos pénzmosást követtek el kilenc gazdasági társaság és két magánszemély sérelmére.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.