Több millió forintot követeltek tőle a hallgatásért
Zsarolás miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon négy személy ellen, akiket a rendőrök őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki.
Zsarolás miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon négy személy ellen, akiket a rendőrök őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki.
Lopás miatt indult büntetőeljárás egy 50 éves veszprémi férfi ellen, a helyi rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy 17 éves vinári fiatal ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Egy 17 éves karancsberényi és egy 17 éves egri fiút hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.
Az egri nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát a letartóztatásban lévő helyi férfival szemben.
A csongrádi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a székkutasi fiatallal szemben, aki egy hordozható hangszórót lopott el, az egyik helybéli kollégiumból.
A dombóvári rendőrök egy helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A BRFK Nyomozó Főosztály kollégái befejezték annak a férfinak az ügyét, akit kevesebb mint négy óra alatt azonosítottak és elfogtak, miután egy késsel kirabolt egy dohányboltot.
A kiskunhalasi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.