Szándékos gyújtogatás Kéken
A gyanúsított kihallgatása során egy korábbi gégényi gyújtogatásáról is beszámolt a nyomozóknak.
A gyanúsított kihallgatása során egy korábbi gégényi gyújtogatásáról is beszámolt a nyomozóknak.
A Népligetben történt halálesetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
A Népligetben talált holttest ügyében az orvosi vizsgálat jelenleg is tart.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Tárgyi tévedések a Gulyás Márton körözéséről szóló hírekben.
A ceglédi rendőrök egy 24 éves helyi férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint hétfőn este kirabolt egy nőt Cegléden.
A járőrök menekülés közben fogták el az a férfit, aki közvetlenül egymás után két autót is feltört a XX. kerületben.
A nyomozók elfogták és őrizetbe vették a feltételezett tettest.
Ercsiben fogták el azt a körözött férfit, akinél kábítószergyanús anyagot is találtak a nyomozók 31 darab tasakba adagolva.
A rendőrök elfogták azt a férfit és társát, akik nyereményjátékra hivatkozva 300 ezer forintot csaltak ki egy III. kerületi idős asszonytól.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.