Ivott, majd vezetett, végül ütközött és elhajtott
Közúti cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult eljárás egy 36 éves várpalotai férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Közúti cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult eljárás egy 36 éves várpalotai férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök elfogták azt a 30 éves férfit, aki a 83-as trolibuszon egy szóváltás során késsel fenyegette meg utastársát, majd később a Szigony utcában is verekedett.
A tolnai rendőrök befejezték a nyomozást annak két faddi fiatalnak az ügyében, akiket lopás vétség elkövetésével gyanúsítottak meg.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A budapesti nyomozók befejezték annak a 21 éves férfinak az ügyét, aki még 2018 augusztusában a Ludovika térnél egy késsel megszúrta ismerősét.
Fizetés nélkül távozott egy komáromi kempingből a két ír család.
Egy 33 éves férfi ellen őrizetbe vétele mellett indítottak eljárást a bátonyterenyei rendőrök.
A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói újabb kábítószer-kereskedőket fogtak. A férfi és élettársa 23,5 millió forint értékű marihuánát, amfetamint és kokaint akart értékesíteni Budapesten.
A hajdúhadházi információk alapján a Terrorelhárítási Központ és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály több helyszínen, összehangolt akciósorozatot hajtott végre. Új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanújával hét embert vettek őrizetbe a hajdú-bihari nyomozók.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.