A padláson tárolta a lopott kerékpárokat
A szentesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy csépai férfit, aki több alkalommal tulajdonított el bicikliket a városban. Lopás miatt kell felelnie.
A szentesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy csépai férfit, aki több alkalommal tulajdonított el bicikliket a városban. Lopás miatt kell felelnie.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi nyomozók.
A kunszentmiklósi nyomozók 1 órán belül elfogták a zsarolással gyanúsítható férfiakat.
Egy 62 éves szakályi férfi és közeli rokonai együtt törtek be a hőgyészi kastélyba.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a férfit, aki hozzátartozójának az autóját egy baltával megrongálta, a kerekeit kiszúrta.
Lopás vétség miatt indult büntetőeljárás egy 53 éves sümegi férfi ellen.
A kecskeméti rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták azt a két fiatalkorút, akik a gyanú szerint rablást követtek el.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.