Bűnügyek

Célkörözés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

740 körözési eljárás adatainak elemzésével a budapesti nyomozók 42 keresett személyt találtak meg. Többen inkább feladták magukat, amikor megtudták, hogy a rendőrök a nyomukban vannak.

Emberkereskedelem családi vállalkozásban

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy lányokat külföldön futtató nyíregyházi férfi illegális üzletét anyja és öccse is segítette. 

Lopott roller nyomában

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszakerült jogos tulajdonosához a jármű, közel 200 000 forint térült meg.

Elektromoshálózat-felújításból csalás

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy idős asszonytól 200 ezer forintot csalt ki egy férfi Pécsett, de nem sokáig maradhatott felvillanyozott hangulatban, mert lekapcsolták.

Besurrant a nyitva felejtett ajtón

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök pár órán belül elfogták az elkövetőt, és a meglovasított holmik egy részét is megtalálták.

Fejszével ütött

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves berhidai férfit.

Két órán belül felderítve

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak hűtőkompresszorokat vittek el egy debreceni élelmiszerbolt udvaráról. Mind a négyüket bűnügyi őrizetbe vették.

Több helyről is loptak

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A trió tagjai főleg szerszámokra és biciklikre utaztak Debrecenben. Lopás miatt indult eljárás velük szemben.

Rács mögött a falbontó páros

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök elfogták azt a férfit, aki társával falat bontva jutott be egy kisboltba.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.