Nyomozók várták
A XV. kerületi rendőrök elfogták azt a nőt, aki egy idős férfitől több mint hárommillió forintot csalt ki.
A XV. kerületi rendőrök elfogták azt a nőt, aki egy idős férfitől több mint hárommillió forintot csalt ki.
A Pest megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették az újszülött édesanyját.
A rendőrök hat főt állítottak elő kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt.
A marcali rendőrök elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.
Kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 21 éves keszthelyi férfi ellen. A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a három férfinak az ügyében, akik több présházba is betörtek a Szigetvári Rendőrkapitányság illetékességi területén.
A Hatvani Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A józsefvárosi nyomozók elfogták azt a nőt, aki lakásában kábítószert árult. A rendőrök kábítószer-kereső kutya segítségével többek között fél kilogramm marihuánát találtak a lakásban.
A püspökladányi körzeti megbízott elfogta és előállította a sofőrt.
A 16 éves gyanúsított ügyében az Oroszlányi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.