Nem volt ideje elkölteni a pénzt
A pécsi rendőrök 30 percen belül elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt az utcán.
A pécsi rendőrök 30 percen belül elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt az utcán.
A vízminőség ellenőrzésére hivatkozva otthonukban fosztott ki időseket az ország több településén egy négyfős társaság, közülük három személyt letartóztatásba helyeztek.
Az erzsébetvárosi járőrök egy Király utcai társasház kapujában fogták el a menekülő betörőt.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztályának nyomozói Nagytarcsán találták meg az Újbudáról ellopott hatmillió forint értékű autót.
Hét rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsít az Esztergomi Rendőrkapitányság két férfit.
A tatai rendőrök elfogták és kihallgatták a 38 éves férfit, aki egy családi házba betört.
A közrend és közbiztonság fenntartása érdekében folytatódott a Budapesti Rendőr-főkapitányság belvárosi akciósorozata az V., a VI. és a VII. kerületben. A rendőrök úgynevezett kamudrog árusokat is elfogtak.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság egy 58 éves komlói és egy 43 éves kaposvári férfi ellen folytat nyomozást.
Fémcsővel, kerítésléccel próbálták vitájukat rendezni azok a férfiak, akik Szendrőn támadtak rá az ellenérdekelt félre.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.