Édesanyját bántalmazta Gégényben
Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Egy 22 éves alsóörsi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt büntetőeljárás indult, míg barátja ellen rongálás miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A balassagyarmati rendőrök egy 72 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfival szemben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatta az idei évben bevezetett régiós körözési akciósorozatát, amelynek harmadik hullámában a Belvárosban, Erzsébetvárosban és Angyalföldön tartott ellenőrzést.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy kislángi lakossal szemben.
A budapesti rendőrök Nagykovácsiban fogták el azt a nőt, aki II. kerületi házakban vállalt takarítást, és eközben közel 2,5 millió forint értékben lopott ékszereket munkaadóitól.
A dabasi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki három táborfalvai és egy örkényi férfit.
Idegen házba ment be ittasan egy 41 éves férfi, majd lefeküdt aludni. Az esztergomi rendőrök ébresztették.
A férfi lekéste a metrót, ezért dühében a BKK diszpécserének azt állította, hogy két kislány a sínek közé esett.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.