Műszaki hiba miatt parkoló buszba rohant az autó
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás egy 51 éves nyárádi férfi ellen, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás egy 51 éves nyárádi férfi ellen, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A gyanúsított egy személyautóból akart pénzt szerezni. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A kispesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy héten belül két alkalommal nyakláncot, két alkalommal pedig fülbevalót tépett ki a sértettek nyakából, illetve füléből.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki lelőtt egy kutyát, majd egy zsákba tette a tetemet és egy bokor alá rejtette Garé határában.
A mosonmagyaróvári és a csornai rendőrök kábítószer birtoklása vétség miatt fogtak el három férfit.
A verpeléti férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
A böhönyei gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Egy 17 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.
A terézvárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki budapesti áruházak mélygarázsában, valamint parkolókban nyolc járműből lopott több mint 780 ezer forint értékben.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.