Gázolajat eresztett le a gépjárművekből
A várpalotai rendőrök lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 46 éves berhidai férfit.
A várpalotai rendőrök lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 46 éves berhidai férfit.
Üres kasszát hagyott maga után az a szerencsi betörő, akit pénzérmékkel teli zsebbel fogtak el a rendőrök.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a szolnoki lopás gyanúsítottját.
A rendőrök elfogtak két férfit, akik Budapest VII. kerületében úgynevezett kamudrogot árultak, ami valójában liszt, sütőpor és majoranna volt.
A Nógrád megyei nyomozók egy 49 éves hatvani férfit vettek bűnügyi őrizetbe.
A Békés megyei rendőrök elfogtak három férfit, akik a gyanú szerint több ezer méternyi kábelt loptak el Mezőkovácsházán és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön.
Az őrizet ideje alatt állították bíróság elé a gyanúsítottat.
Egy 35 éves ukrán állampolgár késsel fenyegetőzve pénzt követelt egy veszprémi élelmiszerüzletből, a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
A balatonalmádi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki három Csongrád megyei személyt, akik játékkiadó automatákból pénzt vittek magukkal.
A Tapolcai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának kutyája segítségével a bejelentést követő három órán belül elfogták azt a 41 éves férfit, aki egy ábrahámhegyi boltba tört be.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.