Bűnismétlő
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, majd a Miskolci Járásbíróság letartóztatta azt a sajókazai fiút, aki több bűncselekményt követett el.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, majd a Miskolci Járásbíróság letartóztatta azt a sajókazai fiút, aki több bűncselekményt követett el.
Közel egy éve bujkált a hatóságok elől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai által elfogott férfi.
Rövid időn belül elfogták a kecskeméti férfit a nyomozók.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő dílerrel szemben indított.
A nyomozók pár órán belül elfogták a betörés két feltételezett elkövetőjét.
Az 58 éves férfinak lopás miatt kell felelnie. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A szécsényi rendőrök pár órán belül beazonosították és elfogták a 38 éves betörőt.
Jogosítvány nélkül és ittasan vitte el a főnöke kizárólagos használatára kiadott autót egy 30 éves vésztői férfi.
A Monori Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.