Szakított
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Az igali rendőrök lopással gyanúsítanak egy felsőmocsoládi férfit.
Baseballütő és zsebkés is előkerült a verekedésben. A berettyóújfalui rendőrök három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A szécsényi rendőrök rövid időn belül beazonosították és előállították a két fiatalkorút.
A bűncselekmények elkövetésével egy 38 éves helyi férfit gyanúsítanak a dombóvári rendőrök.
A mosonmagyaróvári rendőrök lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy múcsonyi férfit.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A várpalotai rendőrök lopás kísérlete és rongálás miatt nyomoznak egy 61 éves debreceni férfi ellen.
A rendőrök néhány órán belül elfogták a helyi nőt.
Őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a 32 éves nőt.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.