Őrizetben a káli férfi
Három kerékpárt és egy kutyát lopott el a gyanúsított Egerben.
Három kerékpárt és egy kutyát lopott el a gyanúsított Egerben.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki engedély nélkül vadászott Nyíradony külterületén.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy fiatalkorút.
Egy 24 éves helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik sellyei ingatlanokba törtek be.
A tardosi férfi ittasan és az eltiltás hatálya alatt vezetett egy személygépkocsit, ami ki volt vonva a forgalomból és a műszaki érvényessége is lejárt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy 13 éves lány keze sérült meg a robbanástól.
A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy nő nyakából kitépett egy nyakláncot és elmenekült a helyszínről.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eljárás folytatott jogtalan elsajátítás vétségének megalapozott gyanúja miatt egy 44 éves nővel szemben.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.