Tárolóból loptak
A két fiatal horgászfelszereléseket és kerti gépet lopott, amit később értékesítettek. A nyomozók a két 18 éves tettest kihallgatták.
A két fiatal horgászfelszereléseket és kerti gépet lopott, amit később értékesítettek. A nyomozók a két 18 éves tettest kihallgatták.
Lábbelije buktatta le azt a férfit, aki betört egy komlói étterembe.
A cinkotai rendőrök elfogták azt a letartóztatásban lévő 19 éves nőt, aki 2019. június 17-én szökött meg egy VIII. kerületi kórházból.
A józsefvárosi járőrök állampolgári segítséggel, a bejelentéstől számított hét percen belül, a helyszín közelében elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy dohányboltot.
A Pest megyei rendőrök és a Készenléti Rendőrség munkatársai lovas polgárőrök segítségével a bűncselekmény helyszínétől nem messze fogták el a 20 éves férfit.
Az érdi rendőrök Tárnokon fogták el a 60 éves férfit.
Az őrizet ideje alatt bíróság elé állhat a kifosztással gyanúsított tiszakécskei férfi.
A zuglói rendőrök elfogták a 19 éves C. Béla Arnoldot, aki egy tapétavágó késsel akart kirabolni egy lottózót Budapest XIV. kerületében.
Három órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy idős házaspárt rabolt ki Miskolcon.
Ököllel megütötte, húsforgató villával megszúrta, majd vascsővel bántalmazta ismerősét a drégelypalánki férfi.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.