Betört a piacra
Virágot akart lopni az egri férfi.
Virágot akart lopni az egri férfi.
A székesfehérvári rendőrök elfogták azt a férfit, aki a lakásán engedély nélkül fegyvereket, lőszereket tartott.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki betört egy dohányboltba Fegyverneken.
A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették a rablással gyanúsítható kunszentmiklósi férfit.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 28 éves magyarpolányi sofőrrel szemben folytatott.
Egy 49 éves szír férfit fogtak el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az RRI munkatársai. Az athéni járattal, fiával együtt érkező utas, öt gyermeket hozott be más nevére szóló útlevéllel Magyarországra.
Kétrendbeli lopás és kétrendbeli lopás kísérlete miatt indult büntetőeljárás egy 51 éves szatymazi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A salgótarjáni rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták azt a férfit, aki egy nőt támadott meg a belvárosban.
A debreceni rendőrök kevesebb mint 24 órán belül azonosították egy betörés elkövetésének gyanúsítottjait.
A megalapozott gyanú szerint egy kállói férfi és kaposvári nő társa csalt ki több millió forintot a sértettektől. A Nógrád megyei rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.