Embercsempészek rendőrkézen
A palesztin férfi magyar társaival csempészett külföldieket Ausztriába.
A palesztin férfi magyar társaival csempészett külföldieket Ausztriába.
A rendőrök elfogták az újszászi kerékpárlopások gyanúsítottjait.
A gyanúsítottaknak csoportos garázdaság miatt kell felelniük. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Alkoholt ivott, majd engedély nélkül elvitte egyik ismerőse kocsiját egy békéscsabai férfi, akit már korábban jogerősen eltiltott a járművezetéstől a rendőrség. A kocsiban üzemanyagot tankolt az egyik mezőberényi benzinkúton, de nem fizetett a tankolásért. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A gyorsteszt kábítószer fogyasztást jelzett nála és a ruházatában is találtak növényi törmeléket a nyomozók.
A Tamási Rendőrkapitányságon közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást.
Heroinnal kereskedett egy nő Budapest IV. kerületében, a kutatások során több mint negyed kilogramm kábítószert, 1420 eurót és közel másfél millió forintot foglaltak le az újpesti nyomozók.
Segítséget ajánlott, majd ellopta egy idős nő pénzét egy férfi Békéscsabán. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Lopás és orgazdaság miatt indult büntetőeljárás két szanyi és két budapesti férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Két dabronyi férfi verekedett össze Pápán. A rendőrök mindkettőjüket elfogták.
A rendőrök Felsőzsolcán fogták el azt a férfit és fiát, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot szereztek meg és adtak tovább, főként helyi lakosoknak.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.