Bűnügyek

Három nap, három bűncselekmény

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A demecseri rendőrök elfogták azt a kéki férfit, aki az óév utolsó napjaiban több bűncselekményt is elkövetett.

Rablás, de csak viccből

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy háromfős társaságot, amely a gyanú szerint késsel akart kirabolni két szépségszalont Ferencvárosban.

Tettetett jószándék

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 19 éves férfi segítséget színlelt, majd kifosztotta idős áldozatát.

Aki bújt, aki nem

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 47 éves, többszörösen körözött férfi falba vájt rejtekhelyét egy szekrény tette észrevehetetlenné. Mostanáig.

Időben kért segítséget

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett kísérlete miatt volt bűnügyi felügyelet hatálya alatt P. P. decsi lakos, aki a lakhatásért cserébe dolgoztatott és rendszeresen bántalmazott egy 59 éves férfit. A Tolna vármegyei nyomozók kényszermunka és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vették őrizetbe.

Pénzzé tett zsákmány

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók őrizetbe vették azt a 42 éves férfit, aki Karancskesziben követett el több vagyon elleni bűncselekményt.

Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt kell felelnie

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy 30 éves gyanúsított kiskorú unokahúgáról készített és osztott meg felvételeket az interneten. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói elfogták, a bíróság letartóztatta.

Elfogták a bodzás rablót

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Munkaadóját bántalmazta, majd elvitte a kocsiját és a pénzét egy 28 éves román férfi, akit több hónap körözés után elfogtak a kiskunfélegyházi rendőrök.

Őrizetben szexuális erőszak miatt

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy törökszentmiklósi férfi meg akart erőszakolni egy fiatal nőt az utcán.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.