Bűnügyek

Emberölés Tószegen

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök állampolgári bejelentésre mentek be egy tószegi házba, ahol holtan találtak két embert.

Tucatnyi tyúkot (is) lopott – végül lebukott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 22 éves helybéli Lajosmizsén több bűncselekményt követett el decemberben. A nyomozók elfogták, és a bíróság már le is tartóztatta.

Kiszűrték

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopta ismerőse autóját, majd azzal menekült a rendőrök elől egy vezetéstől eltiltott férfi Szegeden. Az egyenruhások elfogták.

Őrizetben a gyújtogató

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Haragosa autóját gyújtotta fel a XVIII. kerületben.

Az üvegasztal rabjai

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a 47 és 31 éves férfit, akiknek annyira megtetszett alkalmi ismerősüknél egy üvegasztal, hogy megszerzése érdekében a vendéglátójukkal szemben még erőszakot is alkalmaztak.

Cigarettát lopott 5 millió forint értékben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök egy hét leforgása alatt elfogták az elkövetőt, és a dohánytermékek nagy részét is megtalálták.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.