Bűnügyek

Garázdaság miatt rendőrkézen

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kamerafelvételek azonnal lebuktatták a kukákat és ereszcsatornákat rongáló marcali férfit.

Elfogták a betörőket

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak két helyibeli nőt, akik betörtek a szomszédjukhoz és onnan különböző használati eszközöket loptak el.

Ittas sofőr ütötte el az életmentőt és a rendőrt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sérültet láttak el az út szélén a mentőszolgálat bajtársai Ózdon, amikor egy autó vezetője elütötte az életmentőt, és az esetnél intézkedő rendőrt. Mindketten megsérültek.

Hirtelen felindulásból

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 42 éves Nagykónyiban élő férfit, aki egy korábbi közlekedési szituáció miatt szorított le az útról, majd ütött meg egy 82 éves kerékpárost Iregszemcsén.

Lezárt ügyek: Díler állhat bíróság elé

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy új pszichoaktív anyag-kereskedővel, és egyben drog-fogyasztóval szemben folytatott.

Hűvösre került az autótolvaj

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök alapos munkájának köszönhetően már letartóztatásban van az elkövető.

Elfogták, megtalálták, visszaadták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, aki lopott autóval furikázott, annak ellenére, hogy a járművezetéstől eltiltották.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.