Bűnügyek

24 órán belül elfogva

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli rendőr azonosította azt a gépjárművet, amellyel Salgótarján közelében egy 28 éves férfi okozott balesetet és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Lezárt akta: Lába kelt a motornak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely két pécsi és egy bonyhádi férfi ellen indult, akik lopás bűntettét követték el.

Lezárt akta: drog hatása alatt tört-zúzott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 24 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki otthonában – kábítószer fogyasztását követően – tombolt, és szüleit is bántalmazta.

Beviszkizve, jogosítvány nélkül fának csapódtak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az óbudai rendőrök azzal gyanúsítanak egy 18 éves fiút, hogy átengedte a kormányt ittas barátnőjének, aki még csak 16 éves, így nem volt jogosítványa. Fának ütköztek.

Lezárt akta: A 30 rossz egér története

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy budapesti férfi ellen indult, aki csalás vétségét követte el.

Bilincselték

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy fiatal fiú arc- és orrcsontját törte az apjának Nagykőrösön, a helyi rendőrök elfogták.

Lezárták: cserbenhagyta Fortuna

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszáz sorsjegyet lopott az egyik orgoványi sörözőből egy 25 éves férfi, azonban elszegődött mellőle a szerencse: nem tudta beváltani a nyertes szelvényeket, és rövid időn belül a rendőrök is elfogták.

Ötször vezetett eltiltás hatálya alatt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya őrizetbe vette azt a férfit, akit öt alkalommal értek tetten a rendőrök, miközben jogerős eltiltás hatálya alatt vezetett gépjárművet.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.