Beismerte
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Kom%C3%A1romlead_37.jpg?itok=GHYhXGLw)
A korábbi ismerős műszaki cikkeket, ékszereket, szerszámokat lopott el. A bankkártyát sem hagyta ott, arról több alkalommal vett fel pénzt. A komáromi nyomozók kihallgatták a tettest.
A korábbi ismerős műszaki cikkeket, ékszereket, szerszámokat lopott el. A bankkártyát sem hagyta ott, arról több alkalommal vett fel pénzt. A komáromi nyomozók kihallgatták a tettest.
A józsefvárosi rendőrök elfogták azt a párt, akik interneten vásároltak, de a termékekért nem fizettek.
Azt sem tudta, melyik bolygón van a férfi, amikor a kistarcsai járőr legszebb álmából ébresztette. Sok gond nem volt, csak egy idegen ház udvarán álló, idegen autó anyósülésén kucorogva szendergett, a másik ülésen pedig a kocsiból összelopott holmikkal tömött táska hevert.
A rendőrök elfogtak egy 18 éves fiút, aki jogtalanul elvitt egy autót, majd azzal balesetet okozott Szegeden.
VIII. kerületi kávézókból lopott laptopot és tablet készüléket .
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy pesti férfi ellen indult, akik csalás bűntettét követte el.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kábítószer birtoklása a megalapozott gyanú a zámolyi férfival szemben.
A játszótéren esett egymásnak két nő Gamáson.
Közel tizennégy millió forint kárt okoztak azok a férfiak, akik egy bükkábrányi telephelyről kábeleket loptak. A rendőrök elfogták a tolvajokat, akiket őrizetbe vettek.
A helyszínelés még tart, de két sávon már járható az autópálya Tárnok közelében.
Megállt a forgalom a 20-as kilóméterszelvénynél a fővárosból kifelé vezető oldalon.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.
Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.
Nem újdonság, de sokan nem ismerik azt a megtévesztési módszert, amellyel a csalók áldozatukat kihasználva egy úgynevezett „ugrószámlát” nyittatnak velük.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Első ránézésre minden rendben volt az autóvezetővel és két utasával. A kiskőrösi rendőröknek azonban mást súgott a megérzése.
Kiváló polgárőr lett Benedek Péter határvadász tizedes.
A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 79 éves budapesti férfit.