Bűnügyek

Letartóztatásban

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tiszaugi férfi eltiltás hatálya alatt, ittasan közlekedett személygépkocsival, amivel közlekedési balesetet okozott Törökszentmiklóson.

Vége az üzletnek

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók egy 48 éves drogterjesztőt és 5 fogyasztót fogtak el Balatonalmádiban.

Nem volt kiút, saját csapdájába esett az ittas autótolvaj

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vettek egy 36 éves kiskunmajsai férfit, aki kocsit akart lopni az egyik udvarból, de nem tudott vele kijutni, így végül a járműben hajtotta álomra a fejét.

Résen volt a sértett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai rendőrök befejezték a büntetőeljárást egy 53 éves férfi ellen, aki a talált pénztárcát nem adta le a rendőrségen.

Jó felé kanyarodott

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hazafelé tartva érte tetten egy váci nyomozó azt a párost, akik a település külterületén használt gumiabroncsokat dobáltak ki épp kocsijuk rakteréből.

Kísértésbe esett

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy XIV. kerületi kollégium karbantartóját buktatták le, aki kétmillió forint értékben sikkasztott.

Eltiltották őket, mégis a volán mögé ültek

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök két óra leforgása alatt fogtak el, majd indítottak büntetőeljárást két sofőr ellen, akik jogosulatlanul vezették autóikat.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.