Bűnügyek

Ügyeleti időben fogadta a privát betegét

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói még a tavalyi évben gyanúsítottként hallgatták ki az orvost.

„Csak a gyújtód kellett volna!”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A ferencvárosi rendőrök két órán belül elfogták a rablás feltételezett elkövetőjét.

Lezárt akta: megszakították a vendettát

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a 11 gyanúsítottal szemben, akik egymást megkéselték és husángokkal ütötték Baks központjában.

Pozitív Covid-teszttel akarta elkerülni a börtönt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése és feljelentése alapján a budapesti rendőrök a TEK segítségével elfogták a férfit, és a vesztegetésben közreműködő társait is gyanúsítottként hallgatták ki.

Garázsokban depózták a drogot

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Járásbíróság letartóztatta azt a négy férfit, akiktől jelentős mennyiségű kábítószert, készpénzt és a drogok értékesítéséhez használt eszközöket is lefoglaltak a Tolna megyei nyomozók.

Online érettségit hirdettek, most csalás miatt kell felelniük

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Néhány év alatt közel 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken úgy hirdette magát, mint ahol egy év alatt érettségihez lehet jutni. A cég oktatási listájában ezen túl szerepeltek különböző szakképesítések, sőt még diploma is. A sértettek száma közel félezerre tehető, de a nyomozók továbbra is várják a becsapottak jelentkezését.  

Két holttestet találtak Aszódon

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás indított.

4 órán belül elfogták a közveszéllyel fenyegetőt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 42 éves nő egy környei intézménybe telefonált, hogy bomba fog robbanni. A tettest azonosították, kihallgatták és őrizetbe vették a tatabányai nyomozók.

Lezárt ügyek: A cipőjével ütött

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.