Bűnügyek

Lezárt akta – lezárt sorozatcsalás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték annak a csaló bandának az ügyét, akik a gyanú szerint egy internetes hirdetési portálon mobiltelefonokat kínáltak, ám a vételár átutalása után elérhetetlenné váltak.

Lezárt akta: „Egyszerűen nem észleltem”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök egy tavalyi halálos közúti közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be a napokban. Elsőbbsége lett volna a motorosnak, a helyszínen meghalt.

40 percet kocsikázhatott

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamar lebukott a kömlői férfi, gyanúsítottként hallgatták ki.

Négy napon belül őrizetben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki a bódult állapotba került áldozatától eltulajdonította az értékeit.

Lezárták: hónapokig lopták főnöküket

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint 10 millió forinttal károsította meg egykori főnökét egy 26 éves nő, aki a lopott pénzből utazgatott és vásárolgatott, amíg el nem csípték a rendőrök. Egy másik alkalmazott közel egy millió forintnyi terméket sikkasztott el, de őt is elfogták.

Kifosztotta az idős sértettet

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a 33 éves nővel szemben.

Gyanús alakok az éjszakában

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Katalizátort próbált lopni két férfi a II. kerületben - a budapesti nyomozók tetten érték és elfogták őket.

Emberkereskedelem és kényszermunka

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nő és egy férfi kényszerített prostitúcióra egy 17 éves lányt Somogyhatvanban.

Lezárt akta: „Lehet, rossz pedált nyomtam”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök befejezték annak a nyugdíjas, budapesti nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint gépkocsijának kerekével áthajtott ismerőse jobb lábfején. A rendőrök által kezdeményezett rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szerint az asszony járművezetésre alkalmatlan.

Őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy öcsödi férfi elvitt egy autót, ami lerobbant alatta, ezért elvitt egy másikat is. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.