Bűnügyek

Lopás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 56 éves tatai nő egy fogóval érkezett az üzletbe lopni. Az áruvédelmi eszközt levágta, a terméket fizetés nélkül ellopta. A tatabányai nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Lezárt akta: hígító és nejlonzacskó

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betört egy gödi házba, hogy szipuzva lazuljon, megrongálta a berendezést, majd összeverekedett a tulajdonossal az a 34 éves férfi, aki ellen a napokban fejezték be az eljárást a dunakeszi rendőrök.

Átszerelte a rendszámtáblákat

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök egy 41 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Csigázásból őrizetbe

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök elfogták a 43 éves férfit és társát, akik Szügy település közelében lévő telekről vittek el autóalkatrészeket és egyéb értékeket.

Trélerre tette, MÉH-be vitte

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök elfogták a férfit, akik a gyanú szerint egy üzemképtelen autót lopott el a XIV. kerületben.

Több szabálytalanságot is feltárt a nyomozás

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a vizsgálatot a Vál térségében történt hőlégballon-baleset ügyében.

Egy órán belül elfogva

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök egy órán belül elfogták azt a fiatalt, aki feltört egy tejautomatát és ellopta a benne lévő pénzt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.