Elfogták a telefontolvajt
Vasúti kocsiból lopott el egy őrizetlenül hagyott mobiltelefont Hódmezővásárhelyen, a rendőrök elfogták.
Vasúti kocsiból lopott el egy őrizetlenül hagyott mobiltelefont Hódmezővásárhelyen, a rendőrök elfogták.
Kábítószer-kereskedőket fogtak el a zalaegerszegi rendőrök.
A salgótarjáni rendőrök a nyomozás során beazonosították és elfogták azt a 33 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy pékség telephelyéről lopott.
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy cseh kamionossal szemben folytattak, aki Dunaföldváron ütött el egy elektromos kerékpárost.
A győri járőrök elfogtak egy 43 férfit, aki egyazon időpontban három különböző bűncselekményt is elkövetett.
Oroszlányi közterület-felügyelők tartóztatták fel a 22 éves rongálót, akit a rendőrök gyanúsítottként kihallgattak.
A rendőrség gyanúja szerint két 13 éves fiú rongált a budakeszi zsidó temetőben. Életkoruk kizárja büntetőjogi felelősségre vonásukat.
A XV. kerületi rendőrök először a sértettet, majd a feltételezett elkövetőt kutatták fel egy szexuális erőszak kísérletének kapcsán. Lefolytatták az eljárást és az ügy iratait átadták az Ügyészség részére.
A KR NNI a napokban csapott le a kábítószerkereskedő rokonságra. Közel 15 kg drogot találtak náluk. Egy testvérpár, egyikük felesége, valamint édesapjuk gyanúsított az ügyben.
M. Barnáról több mint egy éves bujkálása után derítették ki a Somogy megyei nyomozók, hogy külföldön tartózkodik, majd a KR NNI Célkörözési Osztálya az ENFAST-on keresztül felkutatta, ezt követően a holland rendőrök elfogták.
A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 79 éves budapesti férfit.
Aki a napokban Vácon rabolt ki egy nőt. Ha tudja merre lehet, jelentkezzen!
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 42 éves férfit.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.
Közlekedési baleset miatt forgalomkorlátozás van érvényben Zalaszentbalázs és Hahót között.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött Duka térségében.