6 órán belül rendőrkézen
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/s%C3%A9rtett-lead.jpg?itok=nPQAYJbE)
A kisbéri nyomozók gyanúsítottként kihallgatták azt a 65 éves asszonyt, aki egy bevásárlókocsiban hagyott pénztárcát vitt haza.
A kisbéri nyomozók gyanúsítottként kihallgatták azt a 65 éves asszonyt, aki egy bevásárlókocsiban hagyott pénztárcát vitt haza.
A zuglói rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit öt másik betörés mellett azzal is gyanúsítanak, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban próbálta meg kiüríteni a büfé kasszáját.
Két férfi kifosztott egy alvó embert az utcán, az egyenruhások néhány órán belül mindkét elkövetőt felismerték; elfogásuk után őrizetbe is vették őket.
Az egri férfi az elmúlt egy hónapban többször is lopott, most viszont nem menekülhetett az őrizet elől.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte a 17 éves veszprémi fiatalember ellen folytatott vizsgálatot.
A rendőrök gyanúsítottként kihallgattak egy szolnoki párt. A nyomozók a nőt őrizetbe vették.
A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az autótolvajt.
Két férfi egy autópálya pihenőben lévő kamionból lopott. A rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették őket.
Egy recski és egy bodonyi lakos ellen indult eljárás.
A zuglói rendőrök elfogták azt a 31 éves férfit és két társát, akik ellopták egy XIV. kerületi hotel széfjét.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.