330 perc
Ennyi kellett ahhoz, hogy a szigetszentmiklósi rendőrök azonosítsák és elfogják azt a 20 éves nőt, aki késsel rabolt egy dohányboltban - a gyanú szerint.
Ennyi kellett ahhoz, hogy a szigetszentmiklósi rendőrök azonosítsák és elfogják azt a 20 éves nőt, aki késsel rabolt egy dohányboltban - a gyanú szerint.
A budapesti rendőrök a XV. kerületben fogtak el egy férfit, aki a gyanú szerint rákosmentei munkahelyéről több szerszámgépet ellopott, végül pedig munkaadója autójával is meglépett.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták azt a 23 éves halimbai férfit, aki Veszprémben és Ajkán is nőket fogdosott az utcán.
A monori rendőrök Győr-Moson-Sopron megyéig követték egy betörő nyomait. A célszemély „igazoltan” volt távol az osztrák kollégáknál, ám a lopott cuccokat felvásárló, majd továbbadó férfit elfogták.
A két férfi még júliusban verte meg közös ismerősüket Tamásiban, aki másfél hónappal később elhalálozott.
A csányi lakos beismerte tettét.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Közös italozás torkollott verekedésbe Debrecenben. A nyomozók őrizetbe vettek egy 24 éves férfit.
Eltűnésnek indult, de nem csalt a rendőrök megérzése.
Egy szentesi férfi nem szakosodott: lopott, amit tudott. A rendőrök elfogták.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.