Üres a kassza
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3228070_0.jpg?itok=mkPPsmeI)
Még a borravalós üvegből is ellopta a pénzt az a férfi, aki betört egy sátoraljaújhelyi kávézóba.
Még a borravalós üvegből is ellopta a pénzt az a férfi, aki betört egy sátoraljaújhelyi kávézóba.
A nyomozók egy kisberényi férfit őrizetbe vettek.
A gyanú szerint Miskolcon egy férfi úgy megverte az egyik ismerősét, hogy az belehalt a bántalmazásba.
Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 34 éves budapesti lakost.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azokat a férfiakat, akik vadhúst és szerszámokat loptak Bódvarákón.
A sofőrt a keszthelyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
A dunakeszi rendőrök befejezték annak a 47 éves asszonynak az ügyét, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta kis unokáját - csak „verős mama”-ként emlegették.
Orvvadászat megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pásztói Rendőrkapitányság egy 46 éves férfi ellen.
A gyanú szerint a fiatal férfi néhány percen belül két gyalogosra is rátámadt.
A KR NNI által februárban eljárás alá vont 43 éves férfi bátyját elfogatóparancs alapján fogták el a nyár végén Ausztriában. Az osztrák rendőrök a napokban adták át őt magyar kollégáiknak. R. Ferencet és R. Pétert emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével gyanúsítják.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A kecskeméti nyomozók tegnap kerékpártolvajokat vettek őrizetbe. Egyikük besurranással és pénzmosással is gyanúsítható.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.