Csak semmi feltűnés!
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/brfk%20lead%20zr%C3%ADnyi_52.jpg?itok=f1nDjtOd)
A XV. kerületi egyenruhások elfogták azt a férfit, aki megpróbált elbújni a rendőrautó láttán – kiderült, hogy több ügyben is körözték.
A XV. kerületi egyenruhások elfogták azt a férfit, aki megpróbált elbújni a rendőrautó láttán – kiderült, hogy több ügyben is körözték.
A tamási rendőrök befejezték annak a triónak az ügyét, akik a budapesti dílertől beszerzett kábítószert urnák közé rejtve szállították.
A szekszárdi nyomozók az elmúlt napokban egy őcsényi termesztőt hallgattak ki, az általa nevelgetett kannabisz töveket lefoglalták.
A soproni rendőrök egy 60 éves férfival szemben intézkedtek, aki alkalmi munkahelyéről, egy sarródi kertészetből vélhetően 475 tő málnatövet tulajdonított el.
Az elmúlt hétvégén két, három fős társaság is lebukott Szekszárdon, mindannyian valamilyen drogot fogyasztottak.
A kiskunfélegyházi rendőrök 23 csalással gyanúsítanak egy férfit, és még több sértett után kutatnak.
A budapesti rendőrök életveszélyt okozó testi sértés kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a férfit, aki az Andrássy úton bárddal támadt ismerősére.
A rendőrök életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A rendőrök a helyszínen elfogták azt a miskolci férfit, aki a zárt pénztárnál próbálta kipréselni magát, és még az útját álló pénztárost is fellökte, illetve ő is elesett, és az eltulajdonítani kívánt konyakot is elejtette.
Egyebek mellett szerszámokat, szerszámgépeket, motorkerékpárt és rokkantkocsit is lopott egy domaszéki fiatal. Eljárás indult ellene.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.