Elfogták a rendőrök az autófeltörőt
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 44 éves helyi férfit.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 44 éves helyi férfit.
A Fejér megyei rendőrök egy 29 éves csákvári lakost gyanúsítanak azzal, hogy hátba szúrta ismerősét.
A terézvárosi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki csütörtök délelőtt két lövést adott le egy vegyi anyagot kilövő fegyverrel, a Nyugati téren.
A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát annak a macedón állampolgárnak az ügyében, aki 10 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két férfit, akik betörtek egy szendrői dohányboltba, majd onnan több ezer doboz cigarettát és több százezer forintot loptak el.
Közel tíz évig élt inkognitóban Magyarországon az a 42 éves román férfi, akit a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai Nagykónyi-Medgyespusztán fogtak el szerdán.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az óbudai nyomozók befejezték az eljárást az ellen a két férfi ellen, akik a megalapozott gyanú szerint autót loptak, majd azok alkatrészeit eladták vagy beépítették egy másik gépkocsiba.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói pár órán belül beazonosították a tolvajpárost, amelynek tagjai a gyanú szerint feltörtek egy parkoló teherautót és abból elloptak egy táskát.
Több hónapnyi felderítés után kapcsoltak le a nagykőrösi nyomozók két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit. A „zöld” és a „fehér” rendszeresen cserélt gazdát.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Magyaralmásnál.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.