Közveszéllyel fenyegetett, de türelmetlen volt
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead_2746.jpg?itok=_inSfCzr)
A kecskeméti járőrök pillanatok alatt elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni. A gyanúsított gyakorlatilag saját magát buktatta le.
A kecskeméti járőrök pillanatok alatt elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni. A gyanúsított gyakorlatilag saját magát buktatta le.
A debreceni rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a férfit.
Állatvédők által gyűjtött adománypénzt lopott el két férfi egy XV. kerületi bevásárlóközpontban. A lopást a családjával éppen arra járó kőbányai rendőrkapitány vette észre. Az elkövetőknek sikerült elmenekülni, de hála a szolgálaton kívüli rendőr szemfülességének is, a BRFK Zseblopási Alosztály nyomozói még aznap elfogták őket.
Teljes árukészlettel várta vevőit a lopott kerékpárokat interneten árusító hirdető, az ígéretes üzlet helyett azonban a BRFK bevetési egységeivel kellett beérnie. Társára, aki tisztes távolságból követhette végig a rajtaütést, egy BMW hátsó ülésén megbújva találtak rá.
Ezt mondta gyanúsítotti kihallgatásán az a fiatal, aki karácsonykor a nagysápi betlehemből ellopott két szobrot.
A bejelentéstől számított 20 percen belül elfogták a tettest, aki egy autóból lopott pénztárcát Tatán. A lopott pénz nagy része megtalálásra került, az okozott kár részben megtérült.
Egy szegedi fiatal éjszaka betört egy Mars téri üzletbe, ahonnan alkoholt lopott. A rendőrök elfogták.
Az ózdi járőrök egy borsodnádasdi családi házban történt betörés során érték tetten az elkövetőket.
Egy szentesi férfi légpuskát és sarokcsiszolókat lopott egy sírköves műhelyéből. A rendőrök lezárták az eljárást.
Szolgálaton kívüli rendőr jelzését követően állították meg az egyenruhások a tizennyolc migránst szállító embercsempészt Szombathelyen.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Magyaralmásnál.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.