Videó a karácsonyi betörőkről
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead6_17.jpg?itok=kBBlFRI8)
Egy csepeli telephelyre törtek be az év végi ünnepek alatt többször is, összesen 28 millió forint értékben vittek el szerszámgépeket és kábeleket. A XXI. kerületi rendőrök most fogták el a feltételezett elkövetőket.
Egy csepeli telephelyre törtek be az év végi ünnepek alatt többször is, összesen 28 millió forint értékben vittek el szerszámgépeket és kábeleket. A XXI. kerületi rendőrök most fogták el a feltételezett elkövetőket.
A gyanú szerint több mint 50 vásárlótól közel egymillió forintot csalt ki a páros azzal, hogy különböző gyermekjátékokat és egyéb dolgokat árult az interneten. A Debreceni Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat.
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A 24 éves férfi saját bevallása szerint ittasan döntött úgy, hogy kocsikázik egyet ismerőse autójával. A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy öt tagú csoport ügyében, akik hónapokon keresztül kereskedtek tiltott szerekkel Szegeden.
A salgótarjáni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a két férfit, akik nagy értékben loptak el gázpalackokat egy telephelyről.
Beismerte tettét az aszalói férfi, aki két gyalogostól is pénzt követelt.
A debreceni járőrök öt fiatalt fogtak el a belvárosban. Mindannyiuknál pozitív értéket mutatott a kábítószer-gyorsteszt.
Garázdaság miatt indítottak büntetőeljárást az ajkai rendőrök.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a 30 éves helyi lakost, aki az év végét és az újév elejét is bűncselekmények elkövetésével töltötte.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a tolvajok felkutatásában.