Rendőrkézen a bordélyházakat működtető páros
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/boh_%20m%C3%A1solat.jpg?itok=I-7OGXCg)
Letartóztatásban a Münchenben és Kecskeméten bordélyházakat üzemeltető magyar páros. A két férfit a KR NNI a német hatóságokkal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően fogta el.
Letartóztatásban a Münchenben és Kecskeméten bordélyházakat üzemeltető magyar páros. A két férfit a KR NNI a német hatóságokkal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően fogta el.
Az elkövetők graffitit helyeztek el, amivel kárt okoztak. A kisbéri rendőrök már két főt gyanúsítottként kihallgattak.
Befejezték az eljárást a kisbéri rendőrök azzal az 52 éves férfival szemben, aki egy járási hivatalban új vezetői engedélyt kérvényezett, mivel azt állította, hogy a korábbit elvesztette.
Az egyik tettest tavaly decemberben, társát néhány napja fogták el a ceglédi rendőrök. A páros vagyon elleni bűncselekményekkel borzolta az Ugyer településrészen élők kedélyeit - ennek immár vége.
A fővárosi rendőrök még a helyszínen elfogták a kifosztással gyanúsítható nőt.
A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A 33 éves lengyel férfi hiába szaladt el, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök elfogták.
A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a 18 éves veszprémi férfit.
A salgótarjáni nyomozók őrizetbe vették azt a 32 éves Karancskesziben élő nőt, aki az elmúlt időszakban számos üzlet sérelmére követett el több, mint egymillió forint értékben lopást.
Egy gyilkossági ügy soha nem évül el. Az aktákat végérvényesen csak akkor zárja le a rendőrség, ha elfogták a gyanúsítottat, és minden bizonyítékot be is szereztek ellene az eljárás során. Így volt ez az 1999-ben megölt D. György és a dunaszerdahelyi mészárlás ügyeiben is. A magyar és a szlovák nyomozó hatóságok szoros együttműködésében feltárt, több mint húsz évvel ezelőtti leszámolásos ügyekről ma tartottak sajtótájékoztatót.
Egy idős asszonyról akarta letépni a táskáját az a férfi, akit térfigyelő kamerán keresztül szúrtak ki a rendőrök Budapesten, majd azonnal elfogták.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.