Betörőket fogtak el a nyírbátori nyomozók
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3283382.jpg?itok=Ipy6h-gv)
A háromfős társaság egyik tagját őrizetbe vették, ketten szabadlábon védekezhetnek.
A háromfős társaság egyik tagját őrizetbe vették, ketten szabadlábon védekezhetnek.
A Békés vármegyei rendőrök Budapesten fogtak el egy lopásért, kábítószeres bűncselekményért keresett, és elzárás büntetése elől rejtőzködő sarkadi férfit.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta a nyomozás vizsgálati szakaszát azzal a 71 éves férfival szemben, aki életveszélyes sérülést okozott hozzátartozójának.
A tatai nyomozók három bűncselekménnyel gyanúsítják a 34 éves elkövetőt.
Még a kristály átadása előtt csapott le a KR NNI miskolci egysége a két dílerre. Így a lefoglalt kábítószer és a többmillió forint is a rendőrautóban landolt. A szolnoki és a prügyi férfit is kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a nyomozók. A bíróság mindkettőjüket letartóztatásba helyezte.
A kunszentmiklósi nyomozók egy 40 éves férfit már kihallgattak gyanúsítottként az ügyben, székesfehérvári társát pedig körözik.
Ezekkel a szavakkal dörömböltek a budapesti célkörözési nyomozók és a Bűnügyi Bevetés Osztály munkatársai annak a zuglói lakásnak az ajtaján, ahol egy több mint hét év letöltendő szabadságvesztés miatt körözött férfi bujkált.
Szombathelyen, a 86-os számú főúton fogták el a migránsokat szállító magyar embercsempészt.
Sört, bort, vodkát, viszkit, pezsgőt is elloptak egy tiszakeszi portáról azok a férfiak, akiket a helyi körzeti megbízottak azonosítottak, majd elfogtak. Egy eltulajdonított gyűrű pedig az egyik tolvaj alsónadrágjából került elő.
Közúti ellenőrzésen bukott le a 47 éves gyöngyösi férfi.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.