Kábítószer-fogyasztók rendőrkézen
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/drog%20lead-2_4.jpg?itok=eRsCAAWU)
A győri és a csornai rendőrök 24 óra alatt négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt.
A győri és a csornai rendőrök 24 óra alatt négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt.
A nyomozók rövid időn belül elfogták azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint több tárolót is feltörtek Debrecenben.
Sajtótájékoztató keretében számoltak be a zalaegerszegi rendőrök az ügy részleteiről.
Ellopta egy hódmezővásárhelyi üzem drótkerítését egy férfi a városban. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták.
Őrizetbe vettek a bajai rendőrök egy 63 éves férfit, aki a gyanú szerint hónapok óta fát lopott a Vaskút környékbeli erdőkből.
A sarudi férfit elfogták a rendőrök.
Négy órán belül azonosították és elfogták az érdi rendőrök azt a 35 éves férfit, aki először vizet kért egy idős asszonytól, majd rányomta az ablakot és kirabolta. A 71 éves áldozat támadót letartóztatták.
Kutyaugatásra felfigyelő szomszéd fülelt le egy lopni próbáló férfit Szeghalmon. A bűnügy rendőrségi vizsgálata három hét alatt befejeződött.
A pápai rendőrök személyi szabadság megsértése miatt indítottak büntetőeljárást a 48 éves helyi lakos ellen.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki fegyverrel rabolt ki két dohányboltot és egy ékszerüzletet még 2017-ben.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.